A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bevezetés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bevezetés. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 31., kedd

A világ második legelterjedtebb írása

Amikor véletlenül valahol rábukkanunk egy arab szövegre, a legritkább esetben gondolunk arra, hogy ez valakinek épp olyan megszokott írás, mint nekünk a latin betűs. Pedig ez a helyzet, méghozzá nem is kevés ember esetében.

Az arab írás a világ második legelterjedtebb írása. Csak a latin előzi meg, amit már úgyis ismerünk. Ha megtanuljuk az arabot, akkor már a világ jelentős hányada le van tudva.

Habár az arab sémi nyelv, az arab írással nem csak sémi nyelveket írnak, hanem többek között a perzsát, urdut, pastut, malájt, hauszát, szuahélit, pandzsábit, ujgurt, kazahot, kirgizt, azerit, és kurdot, sőt a diaszpórában élő zsidók gyakran írtak vele hébert, és az Oszmán biradalom is ezt használta a török nyelv írására. A lista közel sem teljes.

Az arab írás kisebb kiegészítésekkel alkalmas gyakorlatilag bármilyen nyelv lejegyzésére. Európában pl. használták a portugál, spanyol, albán, bosnyák, lengyel (tatár kisebbség), és a román nyelv írására is.

Annak sem lenne semmi akadálya, hogy magyarul írjunk vele. Ha például azt szeretnénk leírni, hogy "Keleten kél a Nap", az a következőképp nézhetne ki:
كَلَتَن كَيل أَ نَپ
A magyar nyelvre persze nem létezik szabvány arab helyesírás, így ettől enyhén eltérő írásmóddal is le lehetne írni, de valószínűleg bármely arab íráshoz szokott ember, nyelvétől függően, viszonylag könnyen és helyesen ki tudná olvasni akkor is, ha korábban sohasem találkozott a magyarral.

Az arab írásból harminc másik írás is ered, mint például a Xiao’erjing (hsziao er csing, 小兒經, Xiǎo'érjīng, شِيَوْ عَر دٍ) a kínai írására, és Aljamiado (kb. alHamiádó), amelyet egyes újlatin nyelvek (spanyol, mozaráb, ladino) írására használtak.

2009. március 25., szerda

Miért tanuljunk arabul?

Az arab nyelv a közel kelet kulturális nyelve, gyakorlatilag lingua franca, a diplomácia, és a társas érintkezés nyelve minden arab országban. Körülbelül 280 millió anyanyelvi beszélője van, és további 250 millióan használják, mint második nyelvet.
Ezzel az arab a világ ötödik legtöbbet beszélt nyelve.

Az arab nyelv sok más nyelvre is nagy hatással volt, mint a spanyol, portugál, hindi, perzsa, török, és sok más.
Ezen kívül szinte minden nyelvben megtalálhatóak az arabból származó jövevényszavak. A magyarban például többek között a következő szavak származnak az arabból: admirális, algebra, arzenál, elixír, haramia, kámfor, kávé, maffia, magazin, maskara, masszázs, matrac, sáfrány, sátán, szörp, tarifa, zenit. Jóllehet ezek a szavak a magyarba más közvetítő nyelv segítségével kerültek, de végső soron az arabból származnak. Az arab maga is gyakorta szerepelt közvetítő nyelvként, így juthatott el hozzánk sok ógörög, perzsa és szanszkrit szó, mint a kémia, vásár (bazár), és a cukor.

Az arab a középkorban a kultúra nyelve volt, az enciklopédikus tudás hordozója, mint a francia a XVIII. században. Az orvostudomány, csillagászat, technika és filozófia korabeli műveltségének zöme arab közvetítéssel jutott el Európába. Kultúrális jelentőségét jól illusztrálja, hogy az arab كتاب "könyv" szó tizenöt nyelvbe került át, és jelent ma is könyvet, írást.
Az arab nyelv a sémi nyelvek tanulmányozásában is kulcsszerepet játszik, mivel hatalmas az irodalma, és rengeteg ember beszéli folyamatosan csaknem háromezer éve napjainkig. Szótárai és nyelvtani leírásai régóta írott formában léteznek. Komoly segítséget jelent kihalt sémi nyelvek rekonstrukciójában, újraélesztésében, mint az ugariti, akkád és a héber.

Ami pedig sokaknak még ennél is fontosabb, hogy az arab liturgikus, vallási nyelv. Az Iszlám központi nyelve, de ugyanakkor más vallások egyes ágainak is a nyelve, úgymint az arab keresztényeké, drúzoké, mizrahi zsidóké, és iraki mándeusoké. Ezen a nyelven íródott a Korán, és a Mohammed Próféta életéről szóló hagyományok.